Nappali Melegedő

A Pesterzsébeti (Kapitánypusztai) Nappali Melegedő működésének körvonalait elsősorban a 1/2000 (I. 7.) SzCsM rendelet és a 1993 évi III. tv (“Szociális Törvény”) adja meg. A gyakorlatban az intézmény feladata az, hogy az időjárás szélsőségeitől védelmet nyújtson, továbbá minden olyan felmerülő szükségletet kielégítsen, melyek az alapvető emberi higiéniai és komfortérzethez szükségesek: tisztálkodás, étkezés, pihenés, közösségben tartózkodás.

Nem előírás, hogy a nappali melegedők ételt biztosítsanak a betérő hajléktalan emberek részére, ennek ellenére a nappali melegedők a lehetőségeikhez mérten igyekeznek élelmiszert és italt is adni a rászorulóknak, mert erre alapvetően igényük van az ellátottaknak. Ebben a törekvésünkben segítségünkre vannak adományozó partnereink, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, vállalkozók és magánemberek.

2012-től a hajléktalan emberek egy életbelépő (nem egyértelmű) törvényi szabályozás hátterén kialakult helyzetben általában egy nap csak egy intézmény szolgálatatásait tudják igénybe venni. A nappali melegedők azonban nincsenek felkészülve arra, hogy minden szolgáltatást teljes körűen tudjanak biztosítani – pl helyhiány miatt csak egy mosógép van -, így gyakorlatilag ez az alapszintű ellátás jelenleg hiányos.

Naponta átlagosan 70-80 embert látunk el, évente 800-1000 emberrel kerülünk kapcsolatba.

A Pesterzsébeti Nappali Melegedő pályázati úton finanszírozott integrált szolgálatatása az utcai gondozó szolgálat.

Kerak_Panorama_v3_700pix

Kapcsolat:
Pesterzsébeti Nappali Melegedő | Elérhetőségek

1204 Budapest, Köves út 3.
Tel./Fax: +36 1 286-0601
Mobil: +36 20 379 6140
Email: melegedo@gmail.com

Nyitvatartás:

H-P: 8.00-15.00 (rendes nyitvatartás)

Sz-V: 9.00-13.00 (csökkentett nyitvatartás)